Mobirise

COVID-19

Ez volt a munkacíme az első, teljesen találkozás-mentesen készült dalunknak.
Persze azóta szöveg is készült hozzá és tisztességes címe is van:
HOLNAP A RONCSOKBÓL


2020.március 10.-étől kijárási korlátozásokat vezetett be a Kormány. A koncerteket kénytelenek voltunk lemondani és ahogy a legtöbb ember, úgy a zenekar tagjai is otthonukban maradtak.

Zeffer András: 
Rettenetes csapásként ért minket a járvány és a vele együtt szükségessé vált intézkedések. Március 7.-én még Pápán játszottunk egy full házas bulit, majd rá két napra feje tetejére állt a világ. Minden bulit le kellett mondjunk, de ekkor még azt hittük, hogy max. 2-3 hétről lesz szó. Aztán mi is megtapasztaltuk, hogy kiürültek az üzletek polcai, kénytelenek voltunk résztvenni a nagy felvásárlási lázban, majd maszkot és fertőtlenítőt vadásztunk. 
Amikor láttam a külföldi tragédiákat és Magyarországon is kijárási korlátozások léptek életbe, már tudtam, hogy ez nem fejeződik be hetek alatt. Mivel én a csontvelőtranszplantációm miatt különösen veszélyeztetett vagyok, hónapokig ki sem léptem az utcára. 
Ekkor kezdtem el a karantén-koncertjeimet, azaz a pianínómon eljátszottam minden nap egy dalt a repertoáromból.

 35 nap alatt 35 dalt. Közben a zenekari tagokkal naponta beszéltünk, egy idő után már csoportos messenger videóban. Eleinte Árpiékért izgultunk, hiszen Árpi kislánya, a pici Gréta azokban a napokban született. 

Egyik nap hazahoztam a próbatermünkből a NORD szintimet és a demó stúdiós komputeremet. Ezen szoktuk rögzíteni az új dalok ötleteit, ezeket a demókat küldjük Attilának szövegírásra. Én persze ehhez a cucchoz egyáltalán nem értek, de eddig nem is volt rá szükségem, mert Árpi hálistennek magas színvonalon kezeli. 
De most ő nincs itt, pedig a január másodikára tervezett szimfónikus koncerthez el kell készíteni a hangszereléseket. Viszont időm mint a tenger, gondoltam megpróbálom megtanulni a felvevő program kezelését. 

Na, nem mondom, hogy simán ment, ezúton is hálásan köszönöm Cserfalvi 'Töfi" Zoltánnak, a Denevér Hangstúdió tulajdonosának az online leckéket és a percenkénti-éjszakába nyúló- telefonos segítségeket. Tulajdonképpen Töfi megtanította az alapokat, én pedig olyan lelkes voltam, hogy napokig alig aludtam, csak ezzel foglalkoztam. Egy idő után a gyakorlásból egy jó kis blues szólalt meg a gépen. Nagyon büszke voltam rá és éppen ekkor javasolta Árpi, hogy csináljunk a karantén alatt valamit...mondjuk írjunk egy dalt..., én pedig átküldtem nekik a csoportba az általam kreált dalt. Árpival ötleteltünk, küldözgettük egymásnak ide-oda, majd Ernőt is megkértük, hogy gitározzon rá és végül odáig lettünk az első online "érintésmentesen" készült dalunktól. Covid-19 munkacímet adtuk neki, majd a demót átküldtem Horváth Attilának, aki azonnal belehabarodott a nótába és írt rá egy zseniális szöveget.

Horváth Attila

A dal szövegét természetesen Horváth Attila írta. Ilyenkor ő pár napig elvarázsolódik, meghallgatja ezerszer, azután nekiül és egyszer csak sok-sok próbálkozás után megszületik a szöveg is. Végre kész, sőt, kisebb home videókból, valamint Szigetvári Bence drón videóiból egy klipet is készítettünk Stupovszky Tamás segítségével, amit azonnal hoztunk is nektek. Emlékezetes lesz a dal és főleg a születése.

Holnap a roncsokból

szerzők: Zeffer A. - Gamsz Á. - Horváth A.
A klipben a home videók mellett
Szigetvári Bence drónvideóit láthatjátok. Vágó: Sztupovszky Tamás, hangmérnök: Cserfalvi "Töfi" Zoltán (Denevér Stúdió)

OSZD MEG EZT AZ OLDALT!

Keress minket:

A közösségi médiákban, a videómegosztókon, a lemezboltokban és leginkább a koncertjeinken!

Koncertszervezés:

ZEFFER ANDRÁS
mobilmania@rockband.hu
andras.zeffer@gmail.com
 +36-70-420 51 98                    

Linkek:

Spotify oldalunk, dalainkkal
YouTube csatornánk, videóinkkal
Facebook oldalunk, infókkal
Instagram profilunk, fotókkal

How to develop a free website - Get now