site design templates

ÉSZAK-AMERIKAI TOUR 2019

ÉSZAK-AMERIKAI TOUR-2019.

LOS ANGELES-EDMONTON-VANCOUVER

2018 az ARÉNÁRÓL szólt. 2019-re pedig egy Észak-Amerikai turnét terveztünk. Azt, hogy az álomból végül valóság lett, még most is alig tudjuk elhinni. 8 nap alatt szédületesen sok élményt éltünk meg együtt. 7 repülőút és 3 évszak: a Los Angelesi nyár, az Edmontoni tél és a Vancouveri tavasz. De nem csak az időjárás volt ilyen változatos, hiszen a programunk nagyon sűrű volt. Alvásra szinte semmi időnk nem jutott de az utazás minden pillanatát élveztük.
Mivel valóban sok mindent láttunk és érdekes dolgokat tapasztaltunk, fotónk pedig mint a tenger, terveink szerint egy fényképes Útinaplót adunk ki,  nyomtatott formában.


 Abban a koncerteken kívül mesélünk majd többek között az osztrák utaskísérő ajándékáról, a Beverly Hills-i visszapillantó tükörről, a Rodeo drive-i hajléktalanok vázájáról, Los Angeles éjszakai látképéről és éjszakai tankolásunkról, az Amerikai árcédulákról és a mértékegységekről, az Edmontoni csirkepaprikásról, a kukákról, a csodaszép Vancouver kínai kajájáról, a turnétemetésről, a jatlegről és a rajongóink meglepetéséről is. De addig is hálásan köszönjük annak a sok-sok embernek a munkáját, akik segítettek nekünk a turné megszervezésében és lebonyolításában.

MOBILMÁNIA TOUR 2019

Nyolc napot töltöttünk Észak-Amerikában, de milyen nyolc napot! Több, mint elégedettek lehettünk, hiszen minden tervünket megvalósítottuk, gyönyörű és érdekes helyeken jártunk, az időnkbe talán még több is fért, mint gondoltuk, a zenekar tagjai összetartóbbak voltak, mint valaha, a koncertek olyan jól sikerültek, hogy ott helyben már kaptunk is újabb felkéréseket, újabb amerikai városokba. Bízunk benne, hogy visszatérhetünk! 

Isten hozott

Keress minket a közösségi médiákban, a videómegosztókon, a lemezboltokban és leginkább a koncertjeinken!

Koncertszervezés:

Email: mobilmania@rockband.hu                    
Phone: +36-70-420 51 98                    

Links

Spotify oldalunk, dalainkkal
YouTube csatornánk, videóinkkal
Facebook oldalunk, infókkal